Megtartottuk a Maggi és Lillemor című előadásunk olvasópróbáját.
Az előadást Rák Zoltán állítja színpadra.
Máté Péter emlékesttel várunk minden kedves érdeklődőt Csernák Tibor előadásában, október 25-én, kedden a Szindbádban!
A népszerű színész, énekes, Mészáros Árpád Zsolt lesz a Szindbád szeptemberi vendége
1974. március 23-án született Nyíregyházán. Saját bevallása szerint soha nem akart színész lenni, bár már gyerekkorában színjátszó körbe járt, hogy kiélhesse szereplési vágyát. Egy nap statisztákat kerestek a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba. A meghallgatásra csak a tanóráról való igazolás reményében ment el, ennek eredménye egy forradalmár szerepe lett a Danton c. színdarabban. A színház színészképzőjén folyamatos képzés mellett egyre nagyobb szerepeket kapott. 1997-ben kollégáival egy színházi vállalkozás keretében megalapította a NapFolt Produkciót, amelynek egyik nagy sikere volt a Rémségek kicsiny boltja c. darab. Az egyik előadáson megsérült és lábadozás közben látta a televízióban Miller Zoltánt, az ő hatására elkezdett éneket tanulni. A vidéki sikerek után, 2000-ben felkérést kapott a Budapesti Operettszínház igazgatójától. Az áttörő sikert a Mozart! című musical hozta meg számára 2003-ban. 2014-től a Veres 1 Színház társulatának tagja.
Főbb szerepei: Mozart! (Wolfgang Mozart), Helló! Igen?! (A katona), Rómeó és Júlia (Benvolio), A Szépség és a Szörnyeteg (Lefou), Dr. Bőregér (Frosch), Menyasszonytánc (András), Rudolf (Rudolf, trónörökös), Oltári srácok (Luke), A víg özvegy (Nyegus), Abigél (Kuncz Ferenc), Rebecca (Jack Fawell), István a király, Maya (Gorilla, Bambo), Pendragon legenda (Morvin), Abigél (Vitay Tábornok)
A SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp című musical nagyszínpadi előadásunkban 2022. szeptember 10-től láthatja MÁZS-t a Móricz Zsigmond Színház Közönsége!
Az esemény időpontja:
2022. szeptember 22. (csütörtök) 18:00
Szindbád Rendezvényterem
Augusztus 29-én, hétfőn 17 órától Megnyitó ünnepséget tartottunk a Szindbád
Színháztörténeti Múzeumban, ahol Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója és
Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas, érdemes művész nyitotta meg az eseményt.
A Megnyitó ünnepségen az MMA megbízásából Pregitzer Fruzsina, a Színházművészeti Tagozat
rendes tagja átadta teátrumunk direktora részére az MMA Elismerő Oklevelét a VIDOR Fesztivál
szervezéséért, a magas színvonalú kultúra terjesztésében végzett több évtizedes
tevékenységéért.
Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója és Pregitzer Fruzsina, a nyíregyházi társulat Jászai Mari-díjas és érdemes művésze.
A Szindbádban most megnyíló időszakos kiállítás betekintést ad 1981-ig, az első állandó társulat
megalakulásáig játszókról és közönségről - a tárgyilagos tényeket izgalmas kalandok, szórakoztató
és megrázó fordulatok színesítik.